Esik a hó!

FutAkosEgyéb • Esik a hó!

Esik a hó!

 

Ma reggel, mikor kinéztem az ablakon, igazi téli tájkép tárult a szemem elém.

Fehérbe öltözött Balatonszőlős, fehérek voltak a háztetők, a kertek, az utcák. Boldog voltam, mint egy kisgyerek, amikor megpillantja az első hóesést. Végre, gondoltam, mehetek futni a téli redőbe.Ennél nincs is szebb látvány, és felemelőbb érzés. A csend, a nyugalom, a havas erdő illata, az a béke ami ilyenkor szerte árad a levegőben… Ezek a dolgok önmagukban is csodásak, de ha együtt, kerek egésszé állnak össze, az maga a paradicsom. Ezt az érzést, csak az értheti meg, és élheti át, aki, akkor ott van az erdőben. És én ott akarok lenni! Tele energiákkal vetettem bele magam a mai napra tervezett dolgaimba.

Ahogy az autóm felé mentem a hóban, az jutott eszembe, hogy most milyen jó lenne hátrafeküdni, és hóangyalkákat csinálni, önfeledten, mint amikor kicsi voltam. De jó lenne megtenni! Nem foglalkozni semmivel, és senkivel, hogy mit gondolnak rólam a szomszédok, mit gondolnak arról, hogy egy felnőtt ember fetreng a hóban. Sajnos nagyon sok mindent nem teszünk meg életünkben, nem tesszük meg, pedig meg kellene. Mindig van kifogás, magyarázat, hogy miért nem. Pedig az elmulasztott dolgokat bánni fogjuk, bánjuk, mert nem jönnek vissza.

Kora délután újabb motiváció érkezett az égiektől, Holle anyó rázni kezdte a dunyháját, gyönyörűen elkezdett esni a hó. Elégedett voltam, mert mindent elvégeztem, amit szerettem volna, és így bűntudat nélkül kezdhettem készülődni. Hideg nem volt, a szél nem fújt, csodálatos fehér pelyhek hullottak az égből. Elindultam! Ki számolja hányadszor, száz, talán ezer, nem számít, hiszen minden indulás új élmény, új tapasztalás, és mindig merőben más mint a tegnapi, vagy az az előtti.

Felszaladtam a lovarda előtti dombon, a falu szélén, és ekkor beugrott egy emlék, egy nagyon kedves történet, amely egy őzikéről szólt, Sokan ismerhetitek, hiszen gyerekkorunk része volt. Sorait mormogtam magamban:”Mátra alján, falu szélén, lakik az én öreg néném”Nagyon szerettem hallgatni, amikor szüleim olvasták nekem, már kívülről fújtam minden sorát, de csak akartam, akartam hallani. Akkor még nem is sejtettem, hogy egyszer majd, sok- sok év múltán szerelmes leszek az erdőbe, a futásba. Azóta felnőttem, a mesék valósággá váltak, az élet néha kegyetlenné…
De most nem szomorkodom, tovább szaporázom lépteim. Még a dombtetőn megállok egy pillanatra, visszanézek, s látom, hogy a hópihék táncán átsejlik a kéményekből felszálló szürkés fehér füst. Most az otthon melegére gondolok, a békére, nyugalomra. Tudom, ha visszatérek, rám is az vár majd. Befordulok az erdei útra, és varázsütésre rám talál a hófehér mennyország…

Minden vakít, az út, a fák ágai, az erdő talaja, olyannyira, hogy kis idő elteltével már nem igazán látok magam előtt semmit. Mennék megszokásból, de most itt nem lehet, minden más, minden új. Tegnap is erre futottam, meg tegnapelőtt is, de mintha ezer éve lett volna, nem ismerem fel a tájat, nincsenek színek, nyomok sem, csak a fehérség. Végig fut az agyamon, hogy vajon mikor esek egy hatalmasat, hiszen azt sem látom hová lépek, megnyugtatom magam, ami késik az nem múlik. Leérek az ösvényen a patak partra. elég meredek lejtő, csak lassan tudok rajta leereszkedni. Meg torpanok, két őzike, tőlem alig három méterre, nagy nyugalommal éppen iszik a friss forrásvízből. Lélegzetem is visszafojtom, nem mozdulok. Nézem őket, csodálom a kecses alakjukat, izmos lábaikat, és azt a lelki békét, amely belőlük sugárzik. Egy, vagy legfeljebb másfél perc telhetett el, míg bámulom őket, az egyik talán meg érzi, hogy nézem, felemeli fejét, bámul a szemembe, majd néhány pillanat múlva megfordul, és a sűrű felé veszi az irányt. A párja sem késlekedik, azonnal utána rohan. Irigylem őket, szépek együtt. Én is elindulok utánuk, de én maradok a jól ismert ösvényen, mert az erdő akármilyen ismert, meg tudja tréfálni az embert….

Egyszer történt, talán két éve, ősszel, pont szüreti időszak idején, hogy délután futni mentem. Szőlősről, Pécselyre, az alsó erdei úton, a tó mellett. Fantasztikus, dimbes-dombos erdei út, nagyon szeretem! Barátaimmal, a lányokkal, sokat futottunk arra régen, de mióta volt egy kutyás kalandunk, azóta nem jártunk arra (de az egy másik történet) Szóval, futok itt az erdő szélén, és már majdnem elérem Pécselyt, amikor az a gondolatom támad, hogy nem akarok aszfalton visszamenni. A telefon erősítő torony felé vettem az irányt, a meredek emelkedőn felérve gondoltam, átvágok az erdőn. Az erdő túl oldalán vezetett a műút, ami Szőlőst összeköti Pécsellyel. Talán kétszáz méter széles, és egy kilométer hosszú lehetett ez az erdősáv. Bementem egy széles úton, az irányom jó volt. Egy darabig, majd elkezdett kanyarogni az út, jobbra, balra, el ágazók, keresztező utak. Már azt sem tudtam hol vagyok, de nyugodt maradtam, mert azt hittem kicsi ez az erdő. Hát a francokat volt kicsi! Három óra körül indultam futni, talán négy lehetett mikor bementem ebbe az erdőbe, ősz volt, talán nyolc körül sötétedhetett. Már sötét volt mikor kiértem az útra. Három órát biztosan keveregtem, már azon gondolkodtam, hogy vajon ki fogja megtalálni aszott hullámat, ha nem esznek meg addig a vadak. Érdekes, nem pánikoltam egyáltalán nem, valahogy kiértem, segített a szőlők irányából jövő, madár riasztó hangja, ami estére fel erősödött, és próbáltam az ismerős zajokra figyelni, és azok irányát tartani. Jó kis kaland volt. Tanultam az esetből: csak olyan futóruhát veszek fel az erdőbe, amit nem sajnálok, és azóta sem viszek magammal telefont…….

Szóval, azért óvatosabb lettem, maradok a jól ismert ösvényen. Mint ahogy most is. Az őzek már messze jártak az erdőben, én csúszkálva folytattam utamat. Egy nagyon meredek szakaszhoz érve, lassan haladtam felfelé. Néha le-le néztem, és csodáltam a patak kígyózó medrét, a két oldal hóval beborított látképét, felértem, és bekövetkezett ami várható volt. A jobb lábam elment balra, én meg utána, a törzsem kifordult, puff, háttal a hóba. Eszembe jutott a hóangyalka, amire reggel gondoltam, most igazán csinálhatnék, de valahogy most nem volt hozzá kedvem. Reflex szerűen felugrottam, és körülnéztem, hogy látta e valaki, de hamar rá jöttem: ki látta volna, hiszen tök egyedül vagyok. Lehavaztam magam, és tovább indultam. Az első lépések nehezek, és fájdalmasak voltak, a lábam lüketett, a hátam sajgott. De hamar úrrá lett rajtam a vágy, hogy további élményeket tudjak ma még gyűjteni, még ha esetleg fájdalmasak lesznek is……

https://www.facebook.com/akos.kauker

« Vissza
Legújabb blog bejegyzések
  • Sajkod

    Sajkod

    16óra15perc, Sajkod, Tihany 2019.01.11 Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok szép helyre eljutottam életemben, de számomra …
  • A mai komplex futónapom eredménye 50 km!

    A mai komplex futónapom eredménye 50 km!

    Persze sokan mondhatnátok: hiszi a piszi, de mi okból állítanám, ha nem így volna. Persze …
  • Éjszakai menet

    Éjszakai menet

    Ma hajnali 35 Km futás telihold kísérettel Fél 3 és 6 óra között. Minden futóbarátomra …
Blog archívum
BLOG KATEGÓRIÁK
KERESÉS AZ OLDALON

Ha valamit keresnél az oldalon akkor segítségedre lehet ez a keresőmező

futakos.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: K. Ákos Balatonszőlős

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2000 - 2021 © FutAkos